A diákok felvétele történhet úgy, hogy felkeresik iskolánkat, majd az eredményes felvételi vizsga alapján iskolánk tanulóivá válnak. Nyilvánvalóan a felvételi vizsga lehetőséget ad a „válogatásra”, de nem mindegy, mekkora a halmaz, amiből egyáltalán válogathatunk. Ennek a halmaznak a nagyságát jelenleg többek között az határozza meg, egyes területeken milyen az iskolánk híre, megítélése. Ez a megítélés indirekt marketing módszerekkel javítható (TV, rádió, újság szórólap) ugyan, de természetesen az iskolák között az ígéretes tanulókért folyó harcban már kevésnek bizonyulhat.
Célkitűzésünk természetesen az, hogy olyan tanulókat vegyünk fel, akik a későbbiekben is eredményesek lesznek – nem csak nálunk, hanem a további tanulmányaik során, majd a munkahelyükön is. Hatékony módszer, ha bizonyos diákokat célzottan keresünk meg azzal, hogy nálunk folytassa tanulmányait. Például egy olyan középiskola esetén, ahol erős az informatikai képzés, célszerű megkeresni azokat a diákokat, akik ilyen típusú versenyeken részt vettek, vagy jelenleg olyan intézményben tanulnak, ahol az ilyen képzés szintén hangsúlyos.
Amennyiben rendelkezünk ilyen információkkal (azaz vannak cél marketing listáink) akkor direkt marketing módszerrel célzottan meg tudjuk keresni ezeket a tanulókat; megfelelő informatikai támogatással kis energia ráfordítással.
A direkt marketing módszerek hatékonysága általában sokkal nagyobb az indirekt módszereknél, eredményességük pedig sokkal pontosabban mérhető, hiszen számszerűsíthető, hány megkeresés történt, ezekre mennyi pozitív vagy negatív válasz érkezet. Indirekt módszerek (például hirdetés, TV, rádió) az eredményesség sokkal nehezebben és pontatlanabbul – vagy egyáltalán nem - mérhető.
© 2008 - 2010 - Minden jog fenntartva!
Mátrix CRM Kft. - www.mxcrm.hu - info@mxcrm.hu
Oldaltérkép | Kapcsolat | Jogi nyilatkozat | RSS